2016. febr. 25.

Házunk előélete




Évek óta arról álmodoztunk, hogy lesz kertünk, a kisbusznak garázs, a szerszámoknak műhely, és mindannyiunknak tér mókuskálni.
Nagy lakásokat néztünk, majdnem vettünk egy gyár részt és láttunk jópár béna házat.

Volt egy határ amin belül kerestünk. 
Árban is, de a belvárostól való kerékpáros távolság volt a döntő.

Ehhez képest jóval messzebb egy nem annyira ígéretes hirdetés háza lett AZ!

A hirdetésben egyedül az volt kiemelve, hogy a villanegyedben van. 
De például azt halványan sem említette a közvetítő, hogy ez egy több mint 100 éves MŰTEREMHÁZ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Biztosan kevesen kapták volna fel a fejüket erre a lényegtelen részletre. 



20 percet sem sikerült eltölteni a házban, amikor váratlanul el kellet rohanjunk, de még az utcából sem értünk ki amikor árajánlatot tettünk. 
 A ház, meg a gazdái is akartak minket, szépen egyértelműen ment a dolog.

Aztán hullámvölgy.... az imádott lakásból kiköltözés, albérlet, és beszarás, hogy mit fogok én Rákospalotán keresni.

Egy hónap telt el a szerződés és a ház tényleges átvétele közt, ezalatt az idő alatt beleástam magam Rákospalota és Újpest történetébe.
Kezdem megismerni, megkedvelni.

Ha valakit érdekel itt egy tökjó link a környékről.
a palotabarát

Még kutatom, hogy ki építette, de a 30'-as évektől  Kocsis András szobrászművész dolgozott és élt itt feleségével, és lányával Kocsis Máriával, aki később díszlettervező lett.
Kocsis András, Kisfaludi Strobl Zsigmond tanítványa, és rövid időn belül munkatársa volt.

Kaptunk régi képeket, azokból mutatok most:





1939-ben a mostani nappalink még így...







Emléktábla avató 2005.
emléktábla avató buli
Helikon és Mikszáth a télikertben...


2016. febr. 17.

Otthon volt nincs




Eladtuk a lakást.
Mivel ebben a formájában már nem létezik most már szívesen megmutatom :)

Nem szomorkodunk, szépen továbblépünk nem is akárhová.
Hogy hová, azt legközelebb, de úgy néz ki sikerül lassan felvegyem a fonalat és lesz miről írjak. Felújítunk, építünk, alkotunk!
:)


A lakásról néhány szó:
Városligettől néhány háznyira.
Belső kertre néz minden ablak, és annyira körbeveszik a környező házak, hogy teljesen kívül marad az utcazaj.
A lakás hivatalosan alagsor. De ilyen alagsor szerintem nem nagyon van még egy.
A lépcsőházból lefelé kell ugyan jönni, de a lakásból egy másik bejáraton  a kert felé egy 20nm-es fedett terasz van. Onnan néhány lépcső az óriási fákkal benőtt kert.
Olyan mint egy családi ház a város közepén. 
Borzasztó állapotban került hozzánk. Akkor már  6 éve nem lakták, és előtte a bácsi nem törődött már vele. 
Szanaszét vertük aztán újraraktuk valahogy így .
 4 szép évet töltöttünk itt, és nagyon jó kezekbe került tovább.   :)



Egyből belépés egy 25nm-es étkezőkonyhába.
Szeretjük a csecsebecséket és ők is szeretnek minket. 
Nem látszik túlzottan de a tálaló tetején egy Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobor gipszmásolata figyel. A belinkeltnél lényegesen jobb, szinte hibátlan állapotban.
A ház előtt lomiztuk potom összegre lealkudva az átmeneti gazdájától.



Étkezőkonyha és bejárat

konyha



előszoba

előszoba másik oldala

fürdő





nappali

kockás fal


gyerek szoba, háló


nem annyira életszerű kép, félnapos rendrakás előzte meg



konyhából a kertbe









vörösbegy










2016 januári kép